Moša Pijade
Moša Pijade | |
Született | 1890. január 4.[1][2][3][4] Belgrád |
Elhunyt | 1957. március 15. (67 évesen)[1][5][3][4] Párizs |
Állampolgársága |
|
Házastársa | Lepa Nešić-Pijade |
Foglalkozása |
|
Tisztsége | országgyűlési képviselő |
Kitüntetései |
|
Sírhelye | Tomb of the People's Heroes (1957. március 15. – ) |
A Wikimédia Commons tartalmaz Moša Pijade témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Moša Pijade (szerbül: Мoшa Пиjaдe, ejtsd: mosa pijade; Belgrád, 1890. január 4. – Párizs, 1957. március 15.), becenevén Čiča Janko (Чича Јанко), szefárdi zsidó származású jugoszláv kommunista politikus.
Élete
Belgrádban született és tanult, festő lett belőle, de ebből nem tudott megélni, ezért újságírással kezdett foglalkozni, majd Ohridban rajztanár lett.
Az első világháborúban szobafestőként és pincérként is dolgozott. 1919-ben saját lapot indított, amely azonban egy éven belül megszűnt, 1920-ban tagja lett a Jugoszláv Kommunista Pártnak, egyre magasabb tisztségeket töltött be.
A két világháború között többször bebörtönözték, 1925-ben 20 év börtönre ítélték, mert illegális nyomdát működtetett. A börtönben a kommunisták eszmei képzésén dolgozott, így került szoros kapcsolatba Titoval, akinek egyik szellemi atyja lett. A börtönben Marx műveit fordította. Elvtársai kiemelték róla, hogy fáradhatatlanul dolgozó "húzóerő" volt. Tito tisztelte benne egyetemi végzettségét, olvasottságát.
A második világháborúban a montenegrói felkelést készítette elő, majd a partizán főparancsnokságon gazdasági kérdésekkel foglalkozott. A Fočai előírások nagyrészt az ő műve volt, és a majdani alkotmány létrejöttében is fontos a szerepe. Sokat publikált a Borbában, írásaiban rendre találhatók voltak uszító tartalmak.
A világháború után minden jelentősebb kitüntetést megkapott, és a FNRJ (Jugoszláv Föderatív Népköztársaság) alelnöki tisztjéig is eljutott. Mindvégig Tito kedvence volt, azonban a szó szoros értelmében kiöregedett a politikából, (pl. elbóbiskolt az elhúzódó üléseken). Betegsége miatt később sok időt töltött Párizsban.
Magyarul
- Válogatott beszédek és cikkek 1941-1949, 1-2.; Bratsztvo-Jedinsztvo, Noviszád, 1949-1951
- A képmutatás nagymesterei. A budapesti pörrel kapcsolatos cikkek; Bratsztvo-Jedinsztvo, Noviszád, 1949 (Politikai kiskönyvtár)
- Jugoszlávia Kommunista Pártjának harmincadik évfordulójáról. Beszámoló; Bratsztvo-Jedinsztvo, Noviszád, 1949 (Politikai kiskönyvtár)
- A Balkán-föderációról. A Szövetségi Szkupstina költségvetési vitája; Testvériség-Egység, Noviszád, 1950 (Politikai kiskönyvtár)
- Mese a jugoszláviai felkelés megszervezéséhez nyújtott szovjet segítségről; Testvériség-Egység, Noviszád, 1950 (Politikai kiskönyvtár)
- Az államelmélet néhány kérdése; Bratsztvo-Jedinsztvo, Noviszád, 1950 (Korunk kérdései)
Jegyzetek
- ↑ a b BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
- ↑ RKDartists (holland nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b Hrvatska enciklopedija (horvát nyelven). Miroslav Krleža Lexicographical Institute, 1999
- ↑ a b Munzinger Personen (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Benezit Dictionary of Artists (angol nyelven). Oxford University Press, 2006. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
Források
- Enciklopedija Jugoslavije. Izdanja i naklada Jugoslavenskog Leksikografskog Zavoda, Zagreb MCMLXV. 6. kötet.
- Politikaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap