Gubernium

 Ez a szócikk/szakasz most épül, még dolgoznak az első verzión!

A szócikk/szakasz építőjének: Ha az építés várhatóan néhány napnál tovább tart, inkább saját allapon végezd! A többieknek: amíg az építés nem fejeződik be, használd a vitalapot, hogy elkerüld a szerkesztési ütközéseket a cikk építőjével!
Legutóbbi módosítás: 2024. szeptember 15.

A gubernium (Gubernium Transilvanicum), más néven főkormányszék Erdély központi kormányszerve volt a Habsburg uralom idején, 1691-től 1869-ig.

Története

1690–1708

A gubernium első hivatalos székhelye, a gyulafehérvári fejedelmi palota

Az I. Lipót által 1690-ben kiadott Diploma Leopoldinum Erdély kormányszerveként a guberniumot jelölte meg. A testület 1691-ben kezdte el működését. Első tisztségviselői Bánffy György gubernátor, Bethlen Miklós kancellár, Bethlen Gergely főgenerális és Haller János kincstárnok voltak.[1]

Tagjait az erdélyi rendek választották; a tagok jellemzően egyéb tisztségeket is viseltek (például főispán, főkirálybíró).[2] A gubernium első tagjai között volt Apor István, Bethlen Elek, Naláczi István, Gyulafi László, Sárosi János, Keresztesi Sámuel, Nagy Pál, Alvinczi Péter, Toroczkai Mihály, Valentin Frank von Frankenstein, Christian Reichard és Samuel Conrad.[3]

1693. április 29-én a bécsi kormányzat tíz-tíz pontból álló útmutatást fogalmazott meg a gubernátor, illetve a tanácsosok részére, hozzácsatolva a hivatalba lépéshez szükséges eskümintákat is. Az esküvel I. Lipótnak, és fiának, Józsefnek fogadtak hűséget.[4]

A gubernium hatáskörébe tartozott a közigazgatás, bíráskodás és kincstári igazgatás. Katonai hatásköre nem volt, a Habsburg-kormányzat az ország védelmét saját tábornokaival és zsoldosaival oldotta meg. Hatásköre folyamatosan szűkült, az újonnan létrehozott Erdélyi Udvari Kancellária kezdett felettes hatóságként átalakulni. Az érdemi döntéseket Bécsben a Kollonich érsek által vezetett tanács hozta meg a császár nevében. 1699-ben a kincstári igazgatás átkerült a Cameratica Comissio kezébe, és a század fordulójára a gubernium teljesen jelentéktelenné vált.[5]

A Rákóczi-szabadságharc idején a gubernium szerepe csak annyi volt, hogy továbbította Jean Rabutin főhadiparancsnok rendeleteit a labanc uralom alatt levő hatóságoknak. A postaszolgálat elégtelensége miatt az Erdélyi Udvari Kancelláriával; a gubernium csak allalmilag tudta tájékoztatni a kancelláriát a császári hadak pusztításairól. A gubernium létszáma is lecsökkent: 1703-ban kivégezték Sachs von Hartenecket, Bethlen Miklós kancellár bécsi fogságba került, Apor István, Keresztesi Sámuel és Bánffy György gubernátor elhunyt, a hivatali tisztségviselők egy része a kurucokhoz pártolt.[6]

1709–1747

A magfogyatkozott létszámú gubernium feladatainak ellátására császári rendelettel l6 tagú Deputatiót hoztak létre a három nemzet és a négy bevett vallás képviselőiből. A Guberniumot az 1713–1714-es medgyesi országgyűlésen állították helyre, a kincstárnoki és kancellári tisztséget nem töltötték be. 1718-ban császári rendelettel Mártonffy György erdélyi római katolikus püspök is a gubernium tagja lett, és rövidesen első tanácsossá, azaz a gubernátor helyettesítőjévé vált. Utóbb a mindenkori püspök guberniumi tisztsége állandósult; ez kiváltotta a protestáns többségű rendek ellenkezését.[7][8]

1732-ben rendezték a Partium helyzetét is: korábban a terület közigazgatási és bírósági szempontból a guberniumhoz tartozott, az adóügyeket illetően viszont Magyarországhoz. Innentől kezdve Máramaros és Arad vármegye, valamint Zaránd vármegye nyugati része Magyarországhoz került, Közép-Szolnok és Kraszna vármegye, Kővárvidék, illetve Zaránd vármegye keleti része pedig Erdélyhez.[9]

1743-ban a kincstárnoki tisztséget újra betöltötték. 1743-ban felmerült a guberniumnak, mint testületnek adandó instrukciók kérdése (korábban ezeket csak az egyes tisztségeket betöltő személyek számára bocsátották ki). Az instrukciók tervezete 1747-re készült el.[10]

1748–1770

Ebben az időszakban a bécsi udvar egyre részletesebben szabályozta a főkormányészék működését. 1752-ben kötelezték a guberniumot, hogy üléseinek jegyzőkönyvét küldje meg az Erdélyi Udvari Kancelláriának ellenőrzésre. 1754-ben elrendelték, hogy a törvénykezési szünetekben felváltva legyen jelen három-négy tanácsos és egy titkár, ezt nevezték classisokban való működésnek. Szabályozták a gubernium bírói tevékenységét is: a korábbi gyakorlattól eltérően szűkítették a testület által tárgyalható ügyek körét. 1760-ban Mária Terézia leiratban szabályozta a gubernium ügyviteli rendjét, bírói működését, valamint az egyes tanácsosok feladatkörét, egyben kilátásba helyezte, hogy utasításainak be nem tartása esetén királyi biztost fog küldeni a hatóságok munkájának ellenőrzésére. Ez 1761-ben meg is történt: Adolf Nikolaus von Buccow főhadparancsnok mint királyi biztos került a gubernium élére, őt további két katonatiszt, Hadik András illetve Karl O’Donnell követte. Ezt a lépést nem annyira a gubernium nem megfelelő működése tette szükségessé, mint inkább az Erdélyben jelentkező problémák és feladatok (Sofronie(wd) katolizációellenes ortodox mozgalma, a határőrség megszervezése, adóügyi reformok).[11]

1771–1780

Az 1771-ben kinevezett Joseph Maria von Auersperg kormányzó a Habsburg birodalom egészét érintő ügyviteli reform részeként megreformálta a gubernium ügyintézését, részletesen kitérve az ügyviteli folyamat minden fontos lépésére (felelős előadó kijelölése, iktatás, kivonatolás, döntéshozatal, jegyőkönyvezés, válasz megfogalmazása és jóváhagyása, postázás, irattározás). Ugyanebben az évben készült el az egyes tanácsosok feladatbeosztása; korábban az egyes ügyekhez alkalomszerűen rendeltek referenst.[12]

1781–1790

II. József reformjai során 1783-ban a gubernium legfelsőbb fellebbviteli fórummá vált (Forum Superrevisorium), ami azt jelentette, hogy alsóbb szervezeti egységekhez rendelték azoknak a peres ügyeknek a lebonyolítását, amelyekben korábban a gubernium járt el. Egyúttal szabályozták a gurbernium bírói ügyvitelét is. 1784-ben a gubernium felülvizsálati jogkörét kiterjesztették a bányaperekre is.[13]

1786-ban létrehoztak egy közigazgatási és kincstári hatóságot (Gubernium in Politicis et Cameralibus) és egy fellebbviteli országos bíróság (Gubernium Judiciale); mindkettőnek a gubernátor volt a vezetője. A két testületnek külön alelnöke és külön személyzete volt.[14]

1790–1791

1790-től a gubernium Kolozsvárra költözött, a jezsuita akadémia épületébe

II. József rendeleteinek visszavonása, illetve a király halála utáni bizonytalan időszakban ült össze az 1790–1791-es országgyűlés, amely kiemelt fontossággal látott hozzá a főkormányszék szerepének megfogalmazásához, mivel ebben látták a Diploma Leopoldinumban biztosított jogok helyreállítását. Mivel a diploma rendelkezéseitől eltérően a guberniumot nem választott, hanem kinevezett tisztségviselők alkották, az országgyűlés (felsőbb utasítás nélkül) lefolytatta a választást. A rendek a már korábban kinevezett Bánffy Györgyöt választották meg kormányzónak, és a gubernium többi tagját is megtartották hivatalában. Bánffy György ez alkalomból kijelentette, hogy a főkormányszék nem igényel magának többletjogosítványokat a diploma által biztosítottakhoz képest.[15]

Noha az országgyűlés elfogadta az 1780 előtti bírósági rendszerhez való visszatérést, a guberniumot meghagyták fellebbviteli bírósági szerepében. Szabályozták a gubernium teendőit az országgyűlésekkel kapcsolatban, de ez lényegében csak a már kialakult gyakorlat törvénybe iktatását jelentette. A testületben ismét helyet kapott a római katolikus püspök, valamint a II. József által megszüntetett tisztségeket (szász gróf, országos főbiztos) betöltő személyek.[16]

1792–1848

Szervezete

A gubernium élén a kormányzó (gubernátor) állt; a szervezet működését a kancellár irányította. A fő tisztségviselők közé tartozott az ország generálisa, azaz a nemesi insurrectio parancsnoka, illetve a kincstárnok. Az ügyek intézésében nyolc tanácsúr vett részt.[17] Az adminisztrációt két titkár, két lajstromozó és hat írnok intézte.[18] Az 1790-es években már 14-14 titkár és fogalmazó dolgozott a testületnél, továbbá 50-55 írnok illetve iktató-, kiadó-, illetékhivatali és irattári tisztviselő.[19]

Az 1693-ban kiadott, a Diploma Leopoldinumot kiegészítő Alvincziana resolutio úgy rendelkezett, hogy a gubernium tagjait a négy bevett felekezetből egyenlő módon kell kiválasztani, azzal a kivétellel, hogy amennyiben az unitáriusok vagy az evangélikusok között nincs három-három alkalmas személy, akkor helyettük az uralkodó egyenlő arányban nevezhet ki katolikusokat és reformátusokat.[20]

1711 után a bécsi udvar már nem tartotta be a Diploma Leopoldinum előírásait; a rendek jelölését figyelmen kívül hagyva egy-egy tábornokot nevezett ki gubernátornak. Ez különösen 1762 és 1767 között, olyan intézkedések bevezetése előtt történt, amelyekkel kapcsolatban ellenkezésre lehetett számítani.[21]

Benkő József 1777-ben megjelent Transsilvania című átfogó leírása szerint „a tanácsosokat e fejedelemség három bevett nemzetéből, a katolikus, helvét és ágostai valláshoz tartozók közül választják”, vagyis az unitáriusok ekkor már nem jutottak szerephez.[22] II. József uralkodása idején román személyek is helyet kaptak a guberniumban.[23]

1786-ban létrehoztak egy közigazgatási és kincstári hatóságot (Gubernium in Politicis et Cameralibus) és egy fellebbviteli országos bíróság (Gubernium Judiciale); mindkettőnek a gubernátor volt a vezetője. A két testületnek külön alelnöke és külön személyzete volt.[24]

A tanácskozás, ügykezelés és levelezés nyelve kezdetben magyar volt, amit Adolf Nikolaus von Buccow kinevezése után latinra változtattak.[25] II. József 1784. május 11-i rendelete 1784. november 1-jétől a német nyelvet tette hivatalossá. A gubernium 1790-ig németül és magyarul, időnként németül és latinul jelentette meg rendeleteit.[26] Ugyan az 1790–1791-es országgyűlés által elfogadott XXXI. törvény („A magyar nyelvnek ezelőtt is divatban volt használata”) előírta a magyar nyelv használatát, 1791 után a gubernium jegyzőkönyveit ismét latinul vezették.[27]

Székhelye

Eredetileg Gyulafehérvár volt a kijelölt székhely, de a rendszertelenül ülésező kormányzótanács más helyeken is összeülhetett, például Nagyszebenben, ahol a főhadiparancsnok székhelye volt, vagy az országgyűlés helyszínén vagy Bonchidán, Bánffy György gubernátor birtokán.[17] A bécsi udvarban az Erdély ügyeit tárgyaló tanács, az úgynevezett erdélyi konferencia (Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis) 1695. december 19-i ülése a gubernium székhelyéül az egykori gyulafehérvári fejedelmi palotát javasolta.[28]

A Rákóczi-szabadságharc miatt a gubernium 1703. október 25-én Nagyszebenbe tette át székhelyét.[29] 1717. június 20-án a Ministerialkonferenz szintén Nagyszebent jelölte ki a gubernium székhelyéül, 1718. december 27-én azonban a Ministerialkonferenz a Bécshez közelebb fekvő Kolozsvár mellett foglalt állást. III. Károly jóváhagyásával a gubernium át is költözött Kolozsvárra. 1727. április 17-án ismét szóba jött a nagyszebeni székhely, azzal az indokkal, hogy ott található a főhadiparancsnokság és kincstári ügyeket irányító Cameralis Directio; a költözés azonban csak Kornis Zsigmond gubernátor halála után, 1731 végén történt meg.[30]

1790-ben a gubernium visszaköltözött Kolozsvárra,[31] ahol a jezsuita egyetem Bel-Torda utca és Farkas utca sarkán álló épületét foglalta el.[32]

Jegyzetek

  1. ↑ Kovács Kiss György: Az önálló Erdélyi Fejedelemség. Korunk, XXIV. évf. 3. sz. (2013. március) 3–7. o.
  2. ↑ Trócsányi 1973 : 149. o.
  3. ↑ Albert András: Bethlen Miklós kancellár Erdély önállóságáért tett politikai lépései az 1687–1704 között keletkezett röpiratai tükrében. In Tanulmányok a 70 éves Bihari Mihály tiszteletére. Szerk. Szoboszlai-Kiss Katalin, Deli Gergely. Győr: Universitas-Győr. 2013. ISBN 9786155298080  
  4. ↑ Szilágyi 1866 : VI. 383. o.; Benkő 2014 : 223. o.
  5. ↑ Trócsányi 1973 : 149–150. o.; ErdTört 1986 : II. 885. o.
  6. ↑ Trócsányi 1973 : 151. o.
  7. ↑ Trócsányi 1973 : 151–152. o.; ErdTört 1986 : II. 1006. o.; Kovács Kiss 2000 ; Benkő 2014 : 223. o.
  8. ↑ A Főkonzisztórium újjászervezése 1709-ben. In Sipos Gábor: Az Erdélyi Református Főkonzisztórium kialakulása : 1668-1713-(1736). Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület~Erdélyi Református Egyházkerület. 2000. = Erdélyi Tudományos Füzetek, 230. ISBN 9738231000  
  9. ↑ Trócsányi 1973 : 152. o.
  10. ↑ Trócsányi 1973 : 152–153. o.
  11. ↑ Trócsányi 1973 : 153–155. o.; ErdTört 1986 : II. 1027–1028
  12. ↑ Trócsányi 1973 : 155–158. o.; ErdTört 1986 : II. 1066. o.
  13. ↑ Trócsányi 1973 : 158–161. o.; ErdTört 1986 : II. 1102. o.
  14. ↑ Trócsányi 1973 : 165–167. o.; ErdTört 1986 : II. 1100. o.
  15. ↑ Trócsányi 1973 : 168–170. o.; ErdTört 1986 : 1112–1118. o.; Egyed 2004 : 23. o.
  16. ↑ Trócsányi 1973 : 168–170. o.; ErdTört 1986 : 1112–1118. o.
  17. ↑ a b Trócsányi 1973 : 8. o.
  18. ↑ A gubernátori kor jellemzése. In Kővári László: Erdély történelme: Hatodik kötet. Pest: Ráth Mór. 1866. 4. o.  
  19. ↑ ErdTört 1986 : II. 1066. o.
  20. ↑ Péter Ágnes: A Diploma Leopoldinum tartalmi módosulásai, 2. rész. Belvedere meridionale, XVII. évf. 5–6. sz. (2005) 3–22. o.
  21. ↑ Kovács Kiss 2000
  22. ↑ Benkő 2014 : 224. o.
  23. ↑ ErdTört 1986 : II. 1083. o.
  24. ↑ Trócsányi 1973 : 165–167. o.; ErdTört 1986 : II. 1100. o.
  25. ↑ Szilágyi 1866 : VI. 507. o.
  26. ↑ ErdTört 1986 : II. 1101–1102. o.
  27. ↑ Egyed 2004 : 25. o.
  28. ↑ Trócsányi 1988 : 59–60. o.
  29. ↑ Trócsányi 1988 : 69. o.
  30. ↑ Trócsányi 1988 : 106–107. o.
  31. ↑ Trócsányi 1973 : 16. o.
  32. ↑ Bíró Vencel: A kolozsvári jezsuita egyetem szervezete és építkezései a 18. században. Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület. 1945. 15. o. = Erdélyi Tudományos Füzetek, 192.  

Források

  • ↑ Benkő 2014: III. szakasz VIII. fejezet A közigazgatásról. In Benkő József: Erdély. Sepsiszentgyörgy: Székely Nemzeti Múzeum; Barót: Tortoma. 2014. 219–230. o. ISBN 9789738995253  
  • ↑ Egyed 2004: Egyed Ákos: Az erdélyi magyaarság történetéből 1790–1914. Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület. 2004. = Erdélyi Tudományos Füzetek, 243. ISBN 9738231310  
  • ↑ ErdTört 1986: Erdély története: Három kötetben. Főszerk. Köpeczi Béla. Budapest: Akadémiai. 1986. ISBN 963054203X  
  • ↑ Kovács Kiss 2000: Kovács Kiss Gyöngy: A Habsburg-uralom erdélyi kiteljesedésének folyamata a korabeli magyar emlékirodalom láttatásában (17. század vége - 19. század eleje). Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület. 2000. = Erdélyi Tudományos Füzetek, 228. ISBN 9739929982  
  • ↑ Trócsányi 1973: Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak. Budapest: Akadémiai. 1973.  
  • ↑ Trócsányi 1988: Trócsányi Zsolt: Habsburg-politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740. Budapest: Akadémiai. 1973. ISBN 9630547678  
  • ↑ Szilágyi 1866: Szilágyi Sándor: Erdélyország története tekintettel mívelődésére. Pest: Heckenast. 1866.  

Kapcsolódó szócikkek