Sannino játékosként alacsonyabb osztályú olasz csapatokban futballozott, 1988-ban a Virtus Entella együttesétől vonult vissza.[1]
Edzőként
Edzői pályafutását szintén alacsonyabb osztályú olasz csapatoknál kezdte. 2008 és 2011 között Varese Calcio trénere volt, melyet 2010-ben feljuttatott a Serie B-be, egy évvel később pedig rájátszást játszott a Serie A-ba kerülésért. 2011 és 2014 között három élvonalbeli csapatnál is megfordult: a Sienával 2012-ben tizennegyedik és kupa-elődöntős, a Palermóval 2013-ban tizennyolcadik (kieső), a Chievóval 2014-ben tizenhatodik helyet ért el a Serie A-ban. 2013 és 2014 között az akkor angol másodosztályú Watford csapatának irányítását vette át, mellyel egy tizenharmadik helyet sikerült megszereznie a huszonnégy csapatos bajnokságban.
A 2014-2015-ös szezonban a másodosztályú Catania edzője volt. 2015-ben öt mérkőzés erejéig az akkor szintén olasz élvonalbeli Carpi vezetőedzője volt. 2016-2017-ben a másodosztályú Salernitananál, 2017-2018-ban a harmadosztályú Triestinanál dolgozott. 2019 év elején egy rövid ideig a görög élvonalbeli Levadiakósz edzője volt, majd a harmadosztályú Novara edzője volt. 2019 májusa óta a magyar élvonalbeli Budapest Honvéd vezetőedzője.[2][3] A kispesti csapatot 25 bajnokin, hét magyar Kupa-találkozón és négy Európa-liga-selejtezőn irányította, majd 2020 márciusában, részben a magyarországi koronavírus-járványra tekintettel a klub vezetősége közös megegyezéssel felbontotta a szerződését.[4]
↑Da mezzapunta fantasiosa a «mago» della panchina (olasz nyelven). ricerca.gelocal.it, 2010. június 21.
↑„"Fine d' andata con il record di gol La Casertana riparte, Sannino no"”, gazzetta.it, 2004. december 20. (Hozzáférés: 2019. május 28.) (olasz nyelvű)
↑„BEMUTATTA ÚJ OLASZ EDZŐJÉT A BUDAPEST HONVÉD”, origo.hu, 2019. május 28. (Hozzáférés: 2019. május 29.) (magyar nyelvű)
↑„Honvéd: Sannino közös megegyezéssel távozik – hivatalos”, Nemzeti Sport Online, 2020. március 19. (magyar nyelvű)
Források
Giuseppe Sannino edzői statisztikái (angol nyelven). worldfootball.net
Giuseppe Sannino] (német nyelven). fussballdaten.de. [2019. május 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. május 29.)
Carriera come allenatore nelle società (olasz nyelven). calcio.com. [2019. május 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. május 29.)