A Wikimédia Commons tartalmaz Fútbol Club Barcelona Femení témájú médiaállományokat.
Az FC Barcelona női labdarúgó csapata, melyet Fútbol Club Barcelona Femení néven alapítottak 1988-ban az anyaegyesület, FC Barcelona támogatásával. Ugyanezen évben alapító tagja volt a spanyol női labdarúgó ligának.
Történelem
Az 1988-ban létrejött klub első sikereit a 90-es évek elején megszerzett 1991-es kupadöntő, az 1992-es bajnoki ezüstérem, az 1993-as, 1994-es harmadik helyezés és az 1994-es kupagyőzelem fémjelezte. Ezt követően hosszú éveken át nem sikerült kiugró eredményeket elérni.
2001-ben hivatalosan is elismerték, mint az FC Barcelona része. Az újjá alapított spanyol női bajnokságban nem indulhatott el az előző évek eredményei miatt. Két sikertelen rájátszásbeli szereplés után, 2004-ben végre a legmagasabb osztályban szerepelhetett a csapat. A következő két szezon végén a táblázat közepén tanyázott a klub, de 2007-ben kísértett a múlt sikertelensége, és kiestek az első osztályból.
A következő év végén azonban visszatért a Barcelona, majd 2009 és 2011 között megerősítette pozícióját a tabella elején. 2010–11-ben második spanyol kupagyőzelmüket ünnepelhették, a helyi rivális RCD Espanyol legyőzése után.[1] A 2011–12-es szezonban a várva-várt első országos bajnoki cím is meglett, rekordot jelentő 94 bajnoki ponttal.[2] Ennek köszönhetően első alkalommal lehettek ott a Bajnokok Ligájában, ahol az első fordulóban vereséget szenvedtek az Arsenal ellen.
Az utolsó fordulóban a listavezető Athletic Bilbao elleni idegenbeli győzelemmel 2013-ban is a Barcelona lett a spanyol bajnok. Pár héttel később a Prainsa Zaragoza elleni 4-0-s győzelemmel abszolválták harmadik Copa de La Reina győzelmüket.
A 2020–2021-es szezonban a Chelsea-t legyőzve a döntőben a Bajnokok Ligáját is megnyerte a csapat, ezzel a katalán klub lett az első, amely mindkét nemnél elhódította a legrangosabb klubtrófeát.[3]
Stadion
A csapat a 2019. augusztus 27-én felavatott Johan Cruyff Stadionban játssza hazai mérkőzéseit, a San Juan Despíben található Joan Gamper sportközpontban. Az intézmény 6000 fő befogadására alkalmas. Több mérkőzésnek is a Camp Nou ad otthont a női csapat sikereinek köszönhetően. 2022. március 31-én az Real Madrid elleni BL-negyeddöntőt 91 553 néző tekintette meg[4], április 23-án pedig a VfL Wolfsburg elleni elődöntő, 91 648 szurkolóval minden idők leglátogatottabb női mérkőzése lett.[5]
↑FC Barcelona, campeón de la Copa de SM La Reina tras vencer al RCD Espanyol (1-0) (spanyol nyelven). rfef.es, 2011. június 19. [2011. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. június 19.)
↑El Barça femenino, campeón de Liga (spanyol nyelven). mundodeportivo.com, 2012. május 27. (Hozzáférés: 2012. május 27.)
↑Chelsea 0-4 Barcelona: Barça surge to first Women's Champions League title. UEFA, 2021. május 16. (Hozzáférés: 2021. május 16.)
↑Teltház a női El Clasicón. cnn.com, 2022. március 31. (Hozzáférés: 2022. március 31.)
↑Világrekord a Barca-Wolfsburg meccsen. skysports.com, 2022. április 23. (Hozzáférés: 2022. április 23.)
↑Barça Women won the first official title in their history 35 years ago. fcbarcelona.com , 2020. június 28.
↑A szerzett gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák.