Eduard Ritter von Schleich (München, 1888. augusztus 9.–Dießen, 1947. november 15.), születési nevén Eduard-Maria Joseph Schleich, bajor első világháborús pilóta. A háborút 35 légi győzelemmel zárta. A második világháborúban a Luftwaffe tábornoka volt.
Fiatalkora
Münchenben született, de családja átköltözött Bad Tölz fürdővárosba. Miután befejezte az iskolát, Schleich beiratkozott a Bajor Hadsereg kadétprogramjába, majd a 11. bajor gyalogezredbe került, 1909-ben. Az első világháború kitörése előtt Schleich egészségügyi problémákkal küzdött, ezért kivonták az aktív szolgálatból. Ezután újra jelentkezett, majd 1914. augusztus 25-én a lotaringiai csatában súlyosan megsérült.
Első világháború
Lábadozása során eldöntötte, hogy jelentkezik a Bajor Királyi Légierőhöz, és egy felderítő képzésen vett részt. A FEA 1-en való szolgálat után kért egy pilótaképzést, amit elfogadtak 1915 szeptemberében, majd októberben csatlakozott a FA 2b-hez. 1916 januárjában Schleich megsebesült a karján egy légvédelmi gránáttól, és ahelyett, hogy visszatért volna a bázisra, bekötötte a sebét, miközben a levegőben volt, és teljesítette a feladatát. Ezért a műveletért a Vaskereszt Első osztályával tüntették ki.
A sebesülés miatt, nem szolgálhatott szeptemberig, amikor is átvette a Fliegerschule 1 parancsnokságát. 1917 májusában csatlakozott a Jasta 21-hez, és júniustól kezdve ő irányította az egységet. Parancsnokká válása előtt, a Jasta 21 kevés győzelemmel és alacsony morállal rendelkezett, de Schleich felügyelete alatt egy hónapon belül a Jasta lelőtt 36 ellenséges gépet, ebből 19-et Schleich személyesen.
Mikor a legjobb barátja a Jastában, Erich Limpert hadnagy meghalt egy közelharcban, Schleich arra utasított mindenkit, hogy fessenek minden gépet feketére. Ez csakhamar ahhoz vezetett, hogy Schleich lett „A Fekete Lovag”.
A folyamatos bajor–porosz politikai viták, a nem porosz parancsnok miatt, egy Bajor Jastát eredményeztek, és ezután Schleich a Jasta 32 parancsnoka lett.
Decemberben neki adták a Pour le Mérite kitüntetést, a Jastaschule 1-es parancsnoksága után, mialatt március 15-én átvette a Jagdgruppe Nr. 8 parancsnokságát, és a háború utolsó hónapjában a Jasta 21-ét. a háború végén a légi győzelmek száma 35 volt.
A háború után
Von Schleich rövid ideig Bad Reichenhallban volt kórházban, hogy visszanyerje erejét a sokévi harc után. 1919-ben a Bajor Légierő felügyelője lett, a Bajor Állami Rendőrség egy repülési egységének.
1919 áprilisában, a Német Kommunista Párt erőszakkal átvette München irányítását. Von Schleich volt kijelölve e feladatra, hogy azonnal tartóztassa le őket és tárgyaljon. Végül a kormány katonái a következő hónapban képesek voltak kiszorítani a kommunistákat.
Egy rövid kitérő után a Bajor Rendőrség pilótájaként, Schleich lett a Honvédelmi Béke Bizottság fegyverletételért felelős összekötő tisztje.
1921-ben leszerelve, Schleich tőzegfarmerként dolgozott, majd később Lufthansa-pilótaként.
1929-ben a légitársaságot otthagyva, elindított egy repülőklubot Münchenben. 1931-ben csatlakozott a Nemzetiszocialista Német Munkáspárthoz és ezzel egy időben tagja lett az SS-Fliegerstaffel-nek, egy félkatonai repülő szervezetnek. Ő lett a Hitlerjugend repülőprogramok irányítója, és tábornokká léptették elő. A Luftwaffe létrehozásával 1935-ben, Schleich visszatért a katonai szolgálatba.
1937-ben ő vette át az új Jagdgeschwader 234 irányítását. Von Schleichot előléptették, és megkapta a Jagdgeschwader 132 ‘Schlageter’-t, amely Németország nyugati határát védelmezte.
Második világháború
Von Schleich a vadászpilóta iskola (Jagdfliegerschule 5) parancsnoka lett Bécs–Schwechaton, Ausztriában, 1939 decemberében. 1940 végén, mikor elküldték a Luftwaffe Mission-ra Romániába, elkezdte a Román Légierő pilótáit tanítani.
1941 közepén, a Dániát megszálló erők parancsnoka lett, és majd másfél-két évet töltött az országban.
Schleich végső feladata a Luftwaffe Szárazföldi Erejének parancsnoksága volt Norvégiában, és ezt a posztot 1944 végéig töltötte be. Von Schleich megérkezése után kilenc hónappal, a regionális parancsnokság megszűnt. Miután november közepén tartaléklistára került, Schleich nyugdíjba ment altábornagyként.
Brit erők által őrizetben tartva halt meg, szívbetegségben 1947-ben, 59 évesen. Von Schleichot Dießen am Ammersee-ben temették el, München közelében.
Kitüntetései
Források
- Whiteside, Darren J. (2007). Rampant Lion: The Life of Eduard Ritter von Schleich, Germany's 'Black Knight' of WWI. Warren, Michigan: A & S Publishing. ISBN 9780979194610. Library of Congress Control Number: 2007903331
Sablon:Az első világháború legeredményesebb német katonai pilótái Az első világháború legeredményesebb német katonai pilótái |
---|
Pilóták (győzelmek) | Manfred von Richthofen (80) · Ernst Udet (62) · Erich Löwenhardt (54) · Josef Carl Peter Jacobs (48) · Werner Voss (48) · Fritz Rumey (45) · Rudolph Berthold (44) · Bruno Loerzer (44) · Oswald Boelcke (40) · Franz Büchner (40) · Lothar von Richthofen (40) · Heinrich Gontermann (39) · Carl Menckhoff (39) · Karl Bolle (36) · Julius Buckler (36) · Max Ritter von Müller (36) · Gustav Dörr (35) · Otto Könnecke (35) · Eduard Ritter von Schleich (35) · Emil Thuy (35) · Josef Veltlejns (35) · Heinrich Bongartz (33) · Heinrich Kroll (33) · Kurt Wolf (33) · Hermann Fromherz (32) · Theodor Osterkamp (32) · Karl Almmenröder (30) · Carl Degelow (30) · Josef Mai (30) · Ulrich Neckel (30) · Karl Emil Schäfer (30) · Harald Auffhart (29) · Walter Blume (28) · Walter von Buelow-Bothkamp (28) · Robert von Greim (28) · Arthur Laumann (28) · Friedrich Ritter von Röth (28) · Otto Bernert (27) · Otto Fruhner (27) · Hans Kirsthsctein (27) · Karl Thom (27) · Adolf Ritter von Tutschek (27) · Kurt Wüsthoff (27) · Oskar Freiherr von Boenigk (26) · Eduard Ritter von Dostler (26) · Max Näther (26) · Olivier von Beaulieu-Marconnay (25) · Georg von Hantelmann (25) · Fritz Pütter (25) · Erwin Böhme (24) · Georg Meyer (24) · Hermann Becker (23) · Hermann Göring (22) · Hans Klein (22) · Hans-Martin Pippars (22) · Werner Preuss (22) · Karl Schlegel (22) · Rudolf Windisch (22) · Hans Ritter von Adam (21) · Friedrich Altemeir (21) · Friedrich Friedrichs (21) · Fritz Höhn (21) · Friedrich Theodor Nolthenius (21) · Hans Berthge (20) · Rudolf von Eschwege (20) · Willhelm Frankl (20) · Walter Göttsch (20) · Oskar Hennrich (20) · Otto Kissenberth (20) · Willhelm Reinhard (20) · Otto Schmidt (20) · Christian Donhauser (19) · Gerhard Fieseler (19) · Hans von Fredden (19) · Kurt Wintgens (19) · Hartmuth Baldamus (18) · Franz Hemer (18) · Emil Schäpe (18) · Alexander Zenzes (18) · Hans Böhning (17) · Walther Böning (17) · Ernst Hess (17) · Max Immelmann (17) · Rudolf Klimke (17) · Karl Plauth (17) · Franz Ray (17) · Hans Joachim Rolfes (17) · Josef Schwendemann (17) · Ernst Bormann (16) · Ludwig Hanstein (16) · Johannes Klein (16) · Karl Odebrett (16) · Wilhelm Anton Seitz (16) · Hans Weiss (16) · Karl Bohnenkamp (15) · Albert Dossenbach (15) · Rudolf Fancke (15) · Albert Hausmann (15) · Alois Heldmann (15) · Otto Löffler (15) · Hans-Georg von der Marvitz (15) · Edmund Nathanael (15) · Wilhelm Neuenhofen (15) · Viktor von Peressentin von Rautter (15) · Theodor Quandt (15) · Julius Schmidt (15) · Kurt Schneider (15) · Paul Strähle (15) · Reinhold Jörke (14) · Franz Piechulek · Georg Schlenker (14) · Rudolff Wendelmuth (14) · Hans-Joachim Buddecke (13) · Siegfried Brünner (13) · Friedrich Christiansen (13) · Dieter Collin (13) · Heinrich Geigl (13) · Robert Heibert (13) · Johannes Janzen (13) · Christian Mestch (13) · Otto Rosenfeld (13) · Kurt Schönfelder (13) · Erich Rüdigel von Wedel (13) · Erich Buder (12) · Theodor Cammann (12) · Gottfried Ehmann (12) · Otto Esswein (12) · Sebastian Festner (12) · Wilhelm Frickart (12) · Bertram Heinrich (12) · Walter Höhndorf (12) · Gerhard Hubrich (12) · Hans von Keudell (12) · Max Kuhn (12) · Alfred Lindenberger (12) · Friedrich Manschott (12) · Hans Müller (12) · Franz Schleiff (12) · Renatus Theiller (12) · Bernhard Ultsch (12) · Richard Wenzl (12) · Heinrih Arntznen (11) · Raven Freiherr von Barnekow (11) · Joachim von Budde (11) · Friedrich Classen (11) · Xavier Dannhuber (11) · Kurt-Bertram von Döring (11) · Heinrich Drekmann (11) · Willi Gabriel (11) · Stefan Kirmeier (11) · Hans Nülle (11) · Hermann Pfeiffer (11) · Reinhol Poss (11) · Hugo Schäfer (11) · Rudolf Stark (11) · Leopold Anslinger (10) · Paula Aoue (10) · Dietrich Averes (10) · Hans Berr (10) · Franz Brandt (10) · Otto Brauneck (10) · Martin Demisch (10) · Karl Gallwitz (10) · Justus Grassmann (10) · Rudolf Matthaei (10) · Max Ritter von Mülzer (10) · Alfons Nagler (10) · Hans Schüz (10) · Werner Stienhäuser (10) · Erik Thomas (10) · Paul Truck (10) · Paul Wenzel (10) · Hans-Joachim Wolff (10) · Ernst Freiherr von Althaus (9) · Arno Benzler (9) · Konrad Brendle (9) · Albert Dietlen (9) · Otto Fitzner (9) · Friedrich Huffzky (9) · Franz Knappe (9) · Egon Koepsch (9) · August Kozmahl (9) · Walter Kypke (9) · Helmut Lange · Gustav Leffers (9) · Herbert Mahn (9) · Eberhard Mohnicke (9) · Hans Müller (9) · Karl Pech (9) · Willi Rosenstein (9) · Karl Schattauer (9) · Adolf Sculte (9) · Georg Weiner (9) · Paul Achilles (8) · Ludwig Beckmann (8) · Karl Bohny (8) · Aloys Freiherr von Brandenstein (8) · Otto Creutzmann (8) · Günther Dobberke (8) · Friedrich Ehmann (8) · Walter Ewers (8) · Hans-Eberhart Gandert (8) · Max Gossner (8) · Adolf Gutknecht (8) · Wolfgang Güttler (8) · Hans von Häbler (8) · Heinrich Henkel (8) Wilhelm Hippert (8) · Hans Hoyer (8) · Paul Hüttenrauch (8) · Michael Hütterer (8) · Fritz Jacobsen (8) · Willi Kampe (8) · Fritz Kieckhäfer (8) · Franz Kirchfeld (8) · Arthur Korff (8) · Fritz Krebs (8) · Karl Meyer (8) · Kurt Monnington (8) · Otto Parschau (8) · Friedrich Poeschke (8) · Wolfram von Richthofen (8) · Claus Riemer (8) · Karl Ritscherle (8) · Richard Runge (8) · Karl Scharon (8) · Hans Schilling (8) · Viktor Schobinger (8) · Carl-August von Schoenebeck (8) · Wilhelm Schwartz (8) · Fritz Thiede (8) · Wilhelm Zorn (8) · Fritz Anders (7) · Gerhard Bassenge (7) · Helmut Brünig (7) · Theodor Dahlmann (7) · Helmut Dilthey (7) · Julius Fichter (7) · Hermann Gilly (7) · Hans Goerth (7) · Gisbert-Wilhelm Groos (7) · Hermann Habich (7) · Otto Hartmann (7) · Georg Ritter von Hengl (7) · Josef Hohly (7) · Kurt Jacob (7) · Karl Jentsch (7) · Martin Johns (7) · Christian Kairies (7) · Emil Koch (7) · Hans Körner (7) · Wilhelm Kühne (7) · Hans Kummetz (7) · Hermann Leptien (7) · Albert Lux (7) · Karl Mendel (7) · Alfred Niederhoff (7) · Paul von Osterroth (7) · Richard Plange (7) · Johann Plütz (7) · Josef Raech (7) · Gustav Schneidewind (7) · Marat Schumm (7) · Georg Strasser (7) · Karl Treiber (7) · Kurt Ungewitter (7) · Franz Walz (7) · Johannes Werner (7) · Karl Arnold (6) · Johann Baur (6) · Paul Bona (6) · Moritz-Waldemar Bretschneider-Bodemer (6) · Albin Bühl (6) · Harry von Bülow-Both (6) · August Burkard (6) · Karl Deilmann (6) · Karl Engelfried (6) · Alfred Fleischer (6) · Gustav Fraedrich (6) · Mieczyslaw Sylwester Garsztka (6) · Friedrich Gille (6) · Heinrich Haase (6) · Erich Hahn (6) · Albert Hets (6) · Robert Hildenbrandt (6) · Otto Höhne (6) · Alfred Hübner (6) · Hans Immelmann (6) · Johannes Jensen (6) · Erich Just (6) · Willy Kahle (6) · Max Kahlow (6) · Otto Klaiber (6) · Gustav Klaudat (6) · Erich König (6) · Hermann Kunz (6) · Kurt Küppers (6) · Alfred Lenz (6) · Ludwig Luer (6) · Friedrich Mallinckrodt (6) · Heinrich Maushake (6) · Emil Meinecke (6) · Konrad Mettlich (6) · Alfred Mohr (6) · Werner Niethammer (6) · Hans Oberlander (6) · Rudolf Otto (6) · Arthur Rahn (6) · Rudolf Rienau (6) · Alfons Schneicher (6) · Karl Schmückle (6) · Edgar Scholtz (6) · Wilhelm Schulz (6) · Günther Schuster (6) · Erich Schütze (6) · Heinrich Seywald (6) · Erich Sonneck (6) · Otto Splitgerber (6) · Georg Staudacher (6) · Kurt Student (6) · Wilhelm Töhne (6) · Reinhard Treptow (6) · Hermann Vallendor (6) · Hans Waldhausen (6) · Heinrich Wessels (6) · Siegfried Westphal (6) · Ernst Wiehle (6) · Hans Auer (5) · Bernard Bartels (5) · Joachim von Bertrab (5) · Rudolf Besel (5) · Otto Bieleit (5) · Eduard Blaas (5) · Hans-Helmut von Boddien (5) · Erich Bönisch (5) · Gustaw Borm (5) · Hans Bowski (5) · Herbert Boy (5) · Otto von Breiten-Landenberg (5) · Friedrich-Karl Burchkardt (5) · Karl Christ (5) · Theodor Croneiss (5) · Wilhelm Cymera (5) · August Delling (5) · Wilhelm Fahlbusch (5) · Ludwig Gaim (5) · Johannes Gildmeister (5) · Siegfried Gussmann (5) · Kurt Haber (5) · August Hanko (5) · Friedrich Hengst (5) Kurt Hetze (5) · Hermann Juhnke (5) · Werner Junck (5) · Wilhelm Kohlbach (5) · Johann Kopka (5) · Wilhelm Leusch (5) · Heinrich Lorenz (5) · Hans Heinrich Marvede (5) · Erich Meyer (5) · Hans-Georg von der Osten (5) · Leopold Reimann (5) · Hans Rosencrantz (5) · Richard Rothe (5) · Richard Rübe (5) · Theodor Rumpel (5) · Johann Schlimpmen (5) · Roman Schneider (5) · Herbert Schröder (5) · Friedrich Schumacher (5) · Konrad Schwartz (5) · Kurt Seit (5) · Eugen Siempelkamp (5) · Wilhelm Sommer (5) · Helmut Streinbrecher (5) · Wilhelm Stör (5) · Alwin Strünklenbe (5) · Alein Thurm (5) · Oswald Tränkner (5) · Gerold Tschentschel (5) · Alfred Ulmer (5) · Hans Wiebig (5) · Werner Wagener (5) · Hasso von Wedel (5) · Ernst Wiessner (5) · Kurt Wiesmann (5) · Martin Zander (5) | |
---|
- Az első világháború portálja • összefoglaló, színes tartalomajánló lap