Az 1945–1947 közötti magyar nemzetgyűlés képviselőinek listája

Az 1945–1947-es parlamenti ciklus (1945. november 29. – 1947. július 25.) nemzetgyűlési képviselői.

Az alakuló nemzetgyűlés

Az 1945-ös magyarországi nemzetgyűlési választások november 4-én zajlottak le, melyet követően november 29-én összesen 409 választott képviselő tette le az esküjét az Országházban (létszámuk egyébként nem volt törvényben pontosan meghatározva), akikhez a megalakulás előtti ülésen a nemzetgyűlés által kiválasztott további tíz közéleti személyiség is csatlakozott.[1] A ciklus közben a közéleti személyiségek számát tizenkettőre emelték, majd a ciklus végén ezt a passzust az új nemzetgyűlési törvénnyel felülírták (vagyis eltörölték).

Az 1945-ös választási törvény név szerint említett számos olyan, a Horthy-korszakhoz illetve annak jobboldali ellenzékéhez, valamint a nyilasokhoz és a szélsőjobbhoz közvetlenül köthető pártokat és politikai szervezeteket, melyek vezetőit, de még a tagjait is kizárták a választható személyek köréből, pontosabban külön engedélyhez kötötték indulásukat.

Név Párt Választókerület Megjegyzés
Acsay László Független Kisgazdapárt Borsod-Gömör-Zemplén-Abaúj
Adorján János Független Kisgazdapárt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Almási Imre Független Kisgazdapárt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Andaházi Kasnya Béla Független Kisgazdapárt országos lista 1947. január 21-én Mihályfi Ernő váltotta
Andrássy Dániel Független Kisgazdapárt Szabolcs-Szatmár-Bereg
Id. Antall József Független Kisgazdapárt Veszprém
Antl Ödön Független Kisgazdapárt Somogy
Auer Pál Független Kisgazdapárt Nagy-Budapest 1946. november 28-án Vándor Ferenc váltotta
Augusztin Ferenc Független Kisgazdapárt Borsod-Gömör-Zemplén-Abaúj
Babodi János Független Kisgazdapárt Baranya-Tolna
Bajcsy-Zsilinszky Endréné Bende Mária Független Kisgazdapárt Szabolcs Szatmár-Bereg
Balla Antal Független Kisgazdapárt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Balla Dömötör Független Kisgazdapárt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Balogh András Független Kisgazdapárt Nagy-Budapest
Balogh István Független Kisgazdapárt Csongrád-Csanád
Baráth Endre Független Kisgazdapárt Heves-Nógrád-Hont
Barkóczy Vendel Független Kisgazdapárt Baranya-Tolna
Bartha Albert Független Kisgazdapárt országos lista
Bartl Károly Független Kisgazdapárt
Bácsalmási József Független Kisgazdapárt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Bálint Sándor Független Kisgazdapárt Csongrád-Csanád
Bedő Károly Független Kisgazdapárt Zala
Belső Gyula Független Kisgazdapárt Vas
Bencze Imre Független Kisgazdapárt Zala
Bencsik Gyula Független Kisgazdapárt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Benkő András Független Kisgazdapárt Nagy-Budapest
Bereczky Albert Független Kisgazdapárt Nagy-Budapest
Békefi Ferenc Független Kisgazdapárt Zala
Bihari Nagy Lajos Független Kisgazdapárt Hajdú-Bihar
Blaskó István Független Kisgazdapárt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Bodnár János Antal Független Kisgazdapárt Borsod-Gömör-Zemplén-Abaúj
Bognár József Független Kisgazdapárt Nagy-Budapest
Borbély János (FKGP) Független Kisgazdapárt Baranya-Tolna
Borsa Mihály Független Kisgazdapárt
Brunszvik István Független Kisgazdapárt Borsod-Gömör-Zemplén-Abaúj
Czeizel János Független Kisgazdapárt Vas
Cziáky Endre Független Kisgazdapárt Borsod-Gömör-Zemplén-Abaúj 1946. október 2-án elhunyt, ami után Fekete Jenő váltotta
Czifra László Független Kisgazdapárt Zala
Czövek Jenő Független Kisgazdapárt Baranya-Tolna
Czupy Bálint Független Kisgazdapárt Győr-Moson-Sopron
Csala István Független Kisgazdapárt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Cseh-Szombathy László Független Kisgazdapárt Fejér-Komárom-Esztergom
Csépány József Független Kisgazdapárt Heves-Nógrád-Hont
Csizmadia Lajos Független Kisgazdapárt Hajdu-Bihar
Csíkos Sándor Független Kisgazdapárt Jász-Nagykun-Szolnok
Csoma Sándor Független Kisgazdapárt Szabolcs-Szatmár-Bereg
Csornoky Viktor Független Kisgazdapárt Nagy-Budapest
Csősz László Független Kisgazdapárt Hajdú-Bihar
Csurgai István Független Kisgazdapárt Nagy-Budapest
Dajkovich Ferenc Független Kisgazdapárt országos lista
Dancs József Független Kisgazdapárt Fejér-Komárom-Esztergom
Dessewffy Gyula Független Kisgazdapárt Nagy-Budapest
Dénes István Független Kisgazdapárt Csongrád-Csanád
Dinnyés Lajos Független Kisgazdapárt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Dobi István Független Kisgazdapárt Fejér-Komárom-Esztergom
Dobó Gyula Független Kisgazdapárt Csongrád-Csanád
Dömötör Sándor Független Kisgazdapárt Baranya-Tolna
Drozdy Győző Független Kisgazdapárt Zala
Dubay István Független Kisgazdapárt Borsod-Gömör-Zemplén-Abaúj
Dulin Jenő Független Kisgazdapárt Baranya-Tolna
Eckhardt Emil Független Kisgazdapárt
Eckhardt Sándor Független Kisgazdapárt Nagy-Budapest
Erőss János Független Kisgazdapárt Szabolcs-Szatmár-Bereg
Erőss Kálmán Független Kisgazdapárt Vas
Eszterhás György Független Kisgazdapárt Nagy-Budapest
Farkas György Független Kisgazdapárt Veszprém
Fábry Pál Független Kisgazdapárt
Fekete Jenő Független Kisgazdapárt
Fekete Tibor Független Kisgazdapárt Somogy 1946. november 28-án Gerendai János váltotta
Felvinczi László Független Kisgazdapárt Nagy-Budapest
Fillér László Független Kisgazdapárt Zala
Filó Sámuel Független Kisgazdapárt országos lista
Futó Dezső Független Kisgazdapárt Nagy-Budapest
Futó József Független Kisgazdapárt Békés
G. Fülöp Imre Független Kisgazdapárt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Gaál Ferenc Független Kisgazdapárt Jász-Nagykun-Szolnok
Gaál Olivér Független Kisgazdapárt Somogy
Gábriel János Független Kisgazdapárt Somogy
N. Gál Lajos Független Kisgazdapárt Hajdú-Bihar
Gálik János Független Kisgazdapárt Békés
Gáspár Ervin Független Kisgazdapárt
Gáspár Vince Független Kisgazdapárt országos lista
Gerendai János Független Kisgazdapárt
Gordon Ferenc Független Kisgazdapárt Nagy-Budapest 1946. szeptember 12-én Borsa Mihály váltotta
Gróh József Független Kisgazdapárt Fejér-Komárom-Esztergom
Guba Mihály Független Kisgazdapárt Jász-Nagykun-Szolnok
Gulácsy György Független Kisgazdapárt Nagy-Budapest
Gyöngyösi János Független Kisgazdapárt Jász-Nagykun-Szolnok
Györgyi Lajos Független Kisgazdapárt országos lista
Gyulai József Független Kisgazdapárt Szabolcs-Szatmár-Bereg
Gyulai László Független Kisgazdapárt Nagy-Budapest
Hajdú Kálmán Független Kisgazdapárt Hajdú-Bihar
Hajdú-Németh Lajos Független Kisgazdapárt Győr-Moson-Sopron
Halter Béla Független Kisgazdapárt Nagy-Budapest
Haluszka Mihály Független Kisgazdapárt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Harmathy Lajos Független Kisgazdapárt országos lista
Hám Tibor Független Kisgazdapárt Vas
Hegymegi Kiss Pál Független Kisgazdapárt országos lista
Holocher Ferenc Független Kisgazdapárt
Hompola Mihály Független Kisgazdapárt Somogy
Horányi Tibor Független Kisgazdapárt országos lista
Horváth György Független Kisgazdapárt Győr-Moson-Sopron
Horváth János Független Kisgazdapárt Nagy-Budapest
Hódy György Független Kisgazdapárt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Illés Sándor Független Kisgazdapárt Borsod-Gömör-Zemplén-Abaúj
Implom Ferenc Független Kisgazdapárt Csongrád-Csanád
István Ferenc Független Kisgazdapárt
Jaczkó Pál Független Kisgazdapárt Győr-Moson-Sopron
Janzsó János Független Kisgazdapárt Vas
Jármay Gyula Független Kisgazdapárt Nagy-Budapest
Jékelyi László Független Kisgazdapárt Nagy-Budapest
Jónás József Független Kisgazdapárt Somogy
Jószai Bálint Független Kisgazdapárt Csongrád-Csanád
Juhász Ferenc Független Kisgazdapárt országos lista
Kanta Gyula Független Kisgazdapárt országos lista
Katona Jenő Független Kisgazdapárt Vas
Kálmán Ferenc Független Kisgazdapárt Hajdú-Bihar
Keresztes Tamás Független Kisgazdapárt Csongrád-Csanád
Kerék Mihály Független Kisgazdapárt Jász-Nagykun-Szolnok
Kiss Ferenc (1889) Független Kisgazdapárt
Kiss Ferenc (1896) Független Kisgazdapárt
Kiss Gergely Független Kisgazdapárt országos lista
Kiss István (1906) Független Kisgazdapárt
Kiss István (1910) Független Kisgazdapárt
Kiss László Független Kisgazdapárt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Kiss Sándor Független Kisgazdapárt Szabolcs-Szatmár-Bereg
Kocsi Lajos Független Kisgazdapárt Veszprém
Kocsi Pál Független Kisgazdapárt Veszprém 1947. február 4-én Tárkányi János váltotta, akinek 1947. március 19-én Holocher Ferenc lépett a helyére
Komlós Géza Független Kisgazdapárt Győr-Moson-Sopron
Korányi János Független Kisgazdapárt
Koszér Nándor Független Kisgazdapárt Baranya-Tolna
Kovács Antal Független Kisgazdapárt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Kovács Béla Független Kisgazdapárt Baranya-Tolna
Kovács István (FKGP) Független Kisgazdapárt Fejér-Komárom-Esztergom
Kovács József (1890) Független Kisgazdapárt
Kovács József (1898) Független Kisgazdapárt
Kovács Pál Független Kisgazdapárt
Kováts Ferenc Független Kisgazdapárt Zala
Kováts László Független Kisgazdapárt Heves-Nógrád-Hont
Kővágó József Független Kisgazdapárt Nagy-Budapest
Lábady Antal Független Kisgazdapárt Baranya-Tolna
Lemhényi Dezső Független Kisgazdapárt
Lengyel Sándor Független Kisgazdapárt Szabolcs-Szatmár-Bereg
Leniczki Gyula Független Kisgazdapárt Borsod-Gömör-Zemplén-Abaúj
Lénárt Iván Független Kisgazdapárt országos lista
Lévay Zoltán Független Kisgazdapárt Hajdú-Bihar
Magyar János Független Kisgazdapárt Zala
Mangliár Károly Független Kisgazdapárt Zala
Matzkó Lajos Független Kisgazdapárt Baranya-Tolna
Mándli Sándor Független Kisgazdapárt Vas
Mátéffy Géza Független Kisgazdapárt Heves-Nógrád-Hont
Megyesi Ernő Független Kisgazdapárt Zala
Meixner Ernő Független Kisgazdapárt Győr-Moson-Sopron
Mihály János Független Kisgazdapárt Csongrád-Csanád
Mihályfi Ernő Független Kisgazdapárt
Milassin Kornél Független Kisgazdapárt Jász-Nagykun-Szolnok
Miskolczy István Független Kisgazdapárt Heves-Nógrád-Hont
Mizsei Béla Független Kisgazdapárt Jász-Nagykun-Szolnok
Molics János Független Kisgazdapárt Somogy
Mócsán József Független Kisgazdapárt Szabolcs-Szatmár-Bereg
Nagy Bódog Béla Független Kisgazdapárt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Nagy Ferenc Független Kisgazdapárt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Z. Nagy Ferenc Független Kisgazdapárt Jász-Nagykun-Szolnok
Nagy Ignác Független Kisgazdapárt Fejér-Komárom-Esztergom
Nagy János Független Kisgazdapárt Heves-Nógrád-Hont
Nagy Lajos Független Kisgazdapárt Heves-Nógrád-Hont
Nagy László Független Kisgazdapárt Heves-Nógrád-Hont
Nagy Vince Független Kisgazdapárt országos lista
Nagyiván János Független Kisgazdapárt Csongrád-Csanád
Németh József Független Kisgazdapárt Somogy 1946. december 17-én Thuróczy Gézáné Szetsey Irma váltotta
Németh Lajos Független Kisgazdapárt Zala
Némethy Jenő Független Kisgazdapárt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Nyirjesy Sándor Független Kisgazdapárt Fejér-Komárom-Esztergom
Ofner Alfréd Független Kisgazdapárt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Oltványi Imre Független Kisgazdapárt Nagy-Budapest
Oroszi Ferenc Független Kisgazdapárt
Ortutay Gyula Független Kisgazdapárt országos lista
Padányi-Gulyás Béla Független Kisgazdapárt Baranya-Tolna
Palásti András Független Kisgazdapárt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Pali Sándor Független Kisgazdapárt országos lista
Palinay Ferenc Független Kisgazdapárt Nagy-Budapest
Papp György Független Kisgazdapárt Szabolcs-Szatmár-Bereg
Papszt Gyula Független Kisgazdapárt Somogy
Parragi György Független Kisgazdapárt Győr-Moson-Sopron
Patonai Elek Független Kisgazdapárt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Pártay Tivadar Független Kisgazdapárt Borsod-Gömör-Zemplén-Abaúj
Pászthory István Független Kisgazdapárt Vas
Pásztor Tamás Független Kisgazdapárt Nagy-Budapest
Pávits József Független Kisgazdapárt
Perr Viktor Sixtus Független Kisgazdapárt Baranya-Tolna
Pesta László Független Kisgazdapárt Nagy-Budapest
Pécsi József Független Kisgazdapárt Győr-Moson-Sopron
Pfeiffer Zoltán Független Kisgazdapárt Nagy-Budapest
Piatrik János Független Kisgazdapárt Heves-Nógrád-Hont
Pocsai László Független Kisgazdapárt Borsod-Gömör-Zemplén-Abaúj
Pongrácz Aladár Független Kisgazdapárt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Pongrácz Tibor Független Kisgazdapárt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Ravasz Antal Független Kisgazdapárt Békés
Rácz Gábor Független Kisgazdapárt Borsod-Gömör-Zemplén-Abaúj
Rácz István Független Kisgazdapárt országos lista
Rácz Lajos Független Kisgazdapárt Békés
Ráth Endre (Reicher) Független Kisgazdapárt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Reők István Független Kisgazdapárt országos lista
Révész László Független Kisgazdapárt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Rózsahegyi János Független Kisgazdapárt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Rőth Pál Független Kisgazdapárt Baranya-Tolna
Ruip Jenő Független Kisgazdapárt Veszprém
Saláta Kálmán Független Kisgazdapárt Nagy-Budapest 1947. január 24-én Fábry Pál váltotta
Samu László Független Kisgazdapárt Baranya-Tolna
Sághy S. János Független Kisgazdapárt Csongrád-Csanád
Sári Ignác Független Kisgazdapárt Nagy-Budapest
Sisitka József Független Kisgazdapárt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Stühmerné Oberschall Ilma Független Kisgazdapárt Nagy-Budapest
Sulyok Dezső Független Kisgazdapárt Veszprém 1947. július 22-én István Ferenc váltotta
Szabó Árpád Független Kisgazdapárt Békés
Szabó Ferenc Független Kisgazdapárt Heves-Nógrád-Hont
Szabó István (FKGP) Független Kisgazdapárt Szabolcs-Szatmár-Bereg 1946. november 28-án Tóth József váltotta
B. Szabó István Független Kisgazdapárt Békés
Szabó József Független Kisgazdapárt Borsod-Gömör-Zemplén-Abaúj
Szabó Kálmán Független Kisgazdapárt Fejér-Komárom-Esztergom
Szabó László Független Kisgazdapárt
Szabó Papp János Független Kisgazdapárt Borsod-Gömör-Zemplén-Abaúj
Szakács József Független Kisgazdapárt Borsod-Gömör-Zemplén-Abaúj
Szalay András Független Kisgazdapárt Győr-Moson-Sopron
Szántó Vezekényi István Független Kisgazdapárt Heves-Nógrád-Hont
Szemes József Független Kisgazdapárt Nagy-Budapest
Szenner József Független Kisgazdapárt Nagy-Budapest
Szente József Független Kisgazdapárt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Szentiványi Lajos Független Kisgazdapárt országos lista
Széchey Béla Független Kisgazdapárt Baranya-Tolna
Szigethy Gyula Független Kisgazdapárt Hajdú-Bihar
Szintén György Független Kisgazdapárt országos lista
Szolnoki István Független Kisgazdapárt Nagy-Budapest
Szőnyi Imre Független Kisgazdapárt Csongrád-Csanád
Taksonyi János Független Kisgazdapárt Baranya-Tolna
Tárkány Szücs Ferenc Független Kisgazdapárt Csongrád-Csanád
Tárkányi János Független Kisgazdapárt
Ternay István Független Kisgazdapárt Szabolcs-Szatmár-Bereg
Tessik Pál Független Kisgazdapárt Nagy-Budapest
Thuróczy Gézáné Szetsey Irma Független Kisgazdapárt
Tildy Zoltán Független Kisgazdapárt országos lista 1946. február 5-én Eckhardt Emil váltotta, akinek 1946. március 11-én Balogh András lépett a helyére
ifj. Tildy Zoltán Független Kisgazdapárt 1946. november 28-án Kovács József váltotta
Tildy Zoltánné Gyenis Erzsébet Független Kisgazdapárt 1946. február 5-én Benkő András váltotta
Tomasovszky Mihály Független Kisgazdapárt Szabolcs-Szatmár-Bereg 1946. december 3-án Kovács Pál váltotta
Tombor Jenő Független Kisgazdapárt országos lista 1946. július 25-én Korányi János váltotta
G. Tóth József Független Kisgazdapárt Borsod-Gömör-Zemplén-Abaúj
Tóth Lajos Független Kisgazdapárt
Tóth Lajos Független Kisgazdapárt
Törő József Független Kisgazdapárt országos lista
Tőke István Független Kisgazdapárt Fejér-Komárom-Esztergom
Udvary Dezső Független Kisgazdapárt Jász-Nagykun-Szolnok
Varga Béla Független Kisgazdapárt országos lista 1947. július 3-án Zsiska Libor János váltotta
Varga Gedeon Független Kisgazdapárt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Varga József Független Kisgazdapárt
Vass Sándor Független Kisgazdapárt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Vaszkó Mihály Független Kisgazdapárt országos lista
Vatai László Független Kisgazdapárt országos lista
Vándor Ferenc Független Kisgazdapárt
Vásáry István Független Kisgazdapárt Hajdú-Bihar
Vásáry József Független Kisgazdapárt Borsod-Gömör-Zemplén-Abaúj
Veér Imre Független Kisgazdapárt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog 1947. április 22-én Lemhényi Dezső váltotta
Veress Anna Független Kisgazdapárt Nagy-Budapest
Veress Menyhért Független Kisgazdapárt Szabolcs-Szatmár-Bereg
Vértessy Károly Független Kisgazdapárt Heves-Nógrád-Hont 1947. július 21-én Szabó László váltotta
Vidovics Ferenc Független Kisgazdapárt Veszprém 1947. január 24-én Tóth Lajos váltotta
Virágh József Független Kisgazdapárt Szabolcs-Szatmár-Bereg
Vócsa Ferenc Független Kisgazdapárt Fejér-Komárom-Esztergom
Vörös Vince Független Kisgazdapárt országos lista
Zákányi József Független Kisgazdapárt Somogy
Zsiska Libor János Független Kisgazdapárt
Zsom Miklós Független Kisgazdapárt Hajdú-Bihar
Andics Erzsébet Magyar Kommunista Párt országos lista
Apró Antal Magyar Kommunista Párt Nagy-Budapest
Bakó Kálmán Magyar Kommunista Párt Jász-Nagykun-Szolnok
Birkás Imre Magyar Kommunista Párt Békés
Dadi Imre Magyar Kommunista Párt 1946. április 30-án Erdei Mihály váltotta
Donáth Ferenc Magyar Kommunista Párt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Döbrentei Károlyné Némety Aranka Magyar Kommunista Párt Nagy-Budapest
Dömötör Ferenc Magyar Kommunista Párt Heves-Nógrád-Solt
Drahos Lajos Magyar Kommunista Párt Nagy-Budapest
Erdei Mihály Magyar Kommunista Párt Csongrád-Csanád
Farkas Imre Magyar Kommunista Párt Csongrád-Csanád
Farkas Mihály Magyar Kommunista Párt Baranya-Tolna
Fekete Mihály Magyar Kommunista Párt Borsod-Gömör-Zemplén-Abaúj
Fülöp József Magyar Kommunista Párt Borsod-Gömör-Zemplén-Abaúj
Gábor József Magyar Kommunista Párt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Gerő Ernő Magyar Kommunista Párt Jász-Nagykun-Szolnok
Gyenes Antal Magyar Kommunista Párt Jász-Nagykun-Szolnok
Gyócsi Jenő Magyar Kommunista Párt Nagy-Budapest
Gyuska János Magyar Kommunista Párt Békés
Hajdú Gyula Magyar Kommunista Párt Baranya-Tolna
Harák Ferenc Magyar Kommunista Párt
Hegedüs András Magyar Kommunista Párt
Hermann Ferenc Magyar Kommunista Párt Heves-Nógrád-Hont
Horváth István Magyar Kommunista Párt Veszprém 1946. november 28-án Harák Ferenc váltotta
Horváth Márton Magyar Kommunista Párt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Kádár János Magyar Kommunista Párt Heves-Nógrád-Hont
Kállai Gyula Magyar Kommunista Párt Hajdú-Bihar
Kiss Imre Magyar Kommunista Párt 1946. április 30-án Farkas Imre váltotta
Kiss Károly Magyar Kommunista Párt Nagy-Budapest
Kossa István Magyar Kommunista Párt Győr-Moson-Sopron
Kovács István (MKP) Magyar Kommunista Párt Nagy-Budapest
Krancz Pál Magyar Kommunista Párt Baranya-Tolna
Ledniczky Lajos Magyar Kommunista Párt Zala
Losonczy Géza Magyar Kommunista Párt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Macskási József Magyar Kommunista Párt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Mód Aladár Magyar Kommunista Párt országos lista
Molnár Erik Magyar Kommunista Párt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Nagy Imre Magyar Kommunista Párt Szabolcs-Szatmár-bereg
Nógrádi Sándor Magyar Kommunista Párt Borsod-Gömör-Zemplén-Abaúj
Oczel János Magyar Kommunista Párt Heves-Nógrád-Hont
Oláh Mihály Magyar Kommunista Párt Csongrád-Csanád
Olt Károly Magyar Kommunista Párt országos lista
Orbán László Magyar Kommunista Párt Nagy-Budapest
Osztrovszki György Magyar Kommunista Párt Fejér-Komárom-Esztergom
Papp Lajos Magyar Kommunista Párt országos lista
Pintér András Magyar Kommunista Párt Szabolcs-Szatmár-Bereg
Piros László Magyar Kommunista Párt országos lista
Prieszol József Magyar Kommunista Párt Nagy-Budapest
Ragó Antal Magyar Kommunista Párt Jász-Nagykun-Szolnok
Rajk László Magyar Kommunista Párt Fejér-Komárom-Esztergom
Ratkó Anna Magyar Kommunista Párt Nagy-Budapest
Rákosi Mátyás Magyar Kommunista Párt Nagy-Budapest
Révai József Magyar Kommunista Párt Csongrád-Csanád
Rudas László Magyar Kommunista Párt országos lista
Rusznyák István Magyar Kommunista Párt Nagy-Budapest
Sinkovics István Magyar Kommunista Párt Somogy
Somogyi Miklós Magyar Kommunista Párt országos lista
Sulyán György Magyar Kommunista Párt Heves-Nógrád-Hont
Szabó Imre Magyar Kommunista Párt Vas
Szabó István (MKP) Magyar Kommunista Párt Hajdú-Bihar
Szabó Piroska Magyar Kommunista Párt Nagy-Budapest
Szántó Zoltán Magyar Kommunista Párt Győr-Moson-Sopron 1947. február 6-án Hegedüs András váltotta
Szipka József Magyar Kommunista Párt Nagy-Budapest
Szirmai István Magyar Kommunista Párt Békés
Szobek András Magyar Kommunista Párt országos lista
Tisza József Magyar Kommunista Párt
Tombácz Imre Magyar Kommunista Párt Csongrád-Csanád
Török János Magyar Kommunista Párt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Urbancsok Mihály Magyar Kommunista Párt Borsod-Gömör-Zemplén-Abaúj
Varga István Magyar Kommunista Párt Nagy-Budapest
Vári András Magyar Kommunista Párt Békés
Vas Zoltán Magyar Kommunista Párt Nagy-Budapest
Vidor Győző Magyar Kommunista Párt Jász-Nagykun-Szolnok 1946. november 28-án Tisza József váltotta
Zgyerka János Magyar Kommunista Párt Fejér-Komárom-Esztergom
Zöld Sándor Magyar Kommunista Párt Hajdú-Bihar
Bán Antal Szociáldemokrata Párt Heves-Nógrád-Hont
Bechtler Péter Szociáldemokrata Párt Baranya-Tolna
Bede Béla Szociáldemokrata Párt
Borbély János (SZDP) Szociáldemokrata Párt Fejér-Komárom-Esztergom
Botyánszky Pálné Müller Erzsébet Szociáldemokrata Párt Békés
Buchinger Manó Szociáldemokrata Párt országos lista
Bundzsák István Szociáldemokrata Párt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog 1947. március 19-én Fehér András váltotta
Czézner Dénes Szociáldemokrata Párt Fejér-Komárom-Esztergom
Csala László Szociáldemokrata Párt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Dávid János Szociáldemokrata Párt Nagy-Budapest
Dombay János Szociáldemokrata Párt Zala
Erdei István Szociáldemokrata Párt Csongrád-Csanád
Faragó László Szociáldemokrata Párt Nagy-Budapest
Gallai Lajos Szociáldemokrata Párt Nagy-Budapest
Gyurkovics Károly Szociáldemokrata Párt Nagy-Budapest
Fehér András Szociáldemokrata Párt
Fischer József Szociáldemokrata Párt
Hajdú Ernőné Auer Fanni Szociáldemokrata Párt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Halász Alfréd Szociáldemokrata Párt Nagy-Budapest
Ivanics István Szociáldemokrata Párt Nagy-Budapest
Jancsecz Imre Szociáldemokrata Párt Nagy-Budapest
Juhász István Szociáldemokrata Párt Borsod-Gömör-Zemplén-Abaúj
Justus Pál Szociáldemokrata Párt országos lista
Kállai Sándor Szociáldemokrata Párt Hajdú-Bihar
Kárpáti Antal Szociáldemokrata Párt Nagy-Budapest
Kelemen Gyula Szociáldemokrata Párt Nagy-Budapest
Kertész Miklós Szociáldemokrata Párt országos lista
Kéthly Anna Szociáldemokrata Párt Somogy
Kisházi Ödön Szociáldemokrata Párt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Kiss Ernő Szociáldemokrata Párt Csongrád-Csanád
Kiss József Szociáldemokrata Párt Jász-Nagykun-Szolnok
Kiss Roland Szociáldemokrata Párt Szabolcs-Szatmár-Bereg
Kovács János Szociáldemokrata Párt Hajdú-Bihar
Kőműves József Szociáldemokrata Párt országos lista
Kurunczi Péter Szociáldemokrata Párt Békés
Lányi Béla Szociáldemokrata Párt Nagy-Budapest 1946. július 23-án Fischer József váltotta
Malasits Géza Szociáldemokrata Párt Győr-Moson-Sopron
Marosán György Szociáldemokrata Párt Zala
Medey István Szociáldemokrata Párt Győr-Moson-Sopron
Mónus Illésné Koronya Jolán Szociáldemokrata Párt Nagy-Budapest
Nemes Júlia Szociáldemokrata Párt Borsod-Gömör-Zemplén-Abaúj
Pásztor Imre Szociáldemokrata Párt országos lista
Pásztor József Szociáldemokrata Párt Szabolcs-Szatmár-Bereg
Pavlovszky Ferenc Szociáldemokrata Párt
Peyer Károly Szociáldemokrata Párt Veszprém
Pintér János Szociáldemokrata Párt országos lista
Popik János Szociáldemokrata Párt Nagy-Budapest
Pozsgay Gyula Szociáldemokrata Párt Baranya-Tolna
Reisinger Ferenc Szociáldemokrata Párt Borsod-Gömör-Zemplén-Abaúj
Révész Ferenc Szociáldemokrata Párt országos lista
Révész Mihály Szociáldemokrata Párt Nagy-Budapest
Ries István Szociáldemokrata Párt Nagy-Budapest
Rónai Sándor Szociáldemokrata Párt Borsod-Gömör-Zemplén-Abaúj
Schiffer Pál Szociáldemokrata Párt országos lista
Spitálszky Károly Szociáldemokrata Párt Heves-Nógrád-Hont
Szabó István (SZDP) Szociáldemokrata Párt Hajdú-Bihar
Szakasits Árpád Szociáldemokrata Párt Fejér-Komárom-Esztergom
Szamay Lajos Szociáldemokrata Párt Nagy-Budapest
Száva István Szociáldemokrata Párt Nagy-Budapest
Szeder Ferenc Szociáldemokrata Párt Békés
Szélig Imre Szociáldemokrata Párt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Szurdi István Szociáldemokrata Párt Heves-Nógrád-Hont
Takács Ferenc Szociáldemokrata Párt Csongrád-Csanád
Takács József Szociáldemokrata Párt Jász-Nagykun-Szolnok
Tolnai József Szociáldemokrata Párt Baranya-Tolna 1946. november 28-án Török Júlia váltotta
Tóth László Szociáldemokrata Párt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog 1946. november 28-án Pavlovszky Ferenc váltotta
Turi István Szociáldemokrata Párt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Török Júlia Szociáldemokrata Párt
Udvaros István Szociáldemokrata Párt 1946. február 15-én Medey István váltotta
Vágvölgyi Tibor Szociáldemokrata Párt Nagy-Budapest
Vajda Imre Szociáldemokrata Párt országos lista
Valentiny Ágoston Szociáldemokrata Párt Csongrá-Csanád
Vas-Witteg Miklós Szociáldemokrata Párt
Visnyei Sándor Szociáldemokrata Párt Nagy-Budapest
Zentai Vilmos Szociáldemokrata Párt Győr-Moson-Sopron
Adorján József Nemzeti Parasztpárt Heves-Nógrád-Hont
Bartha László Nemzeti Parasztpárt Szabolcs-Szatmár-Bereg
Buzás Márton Nemzeti Parasztpárt Heves-Nógrád-Hont
Czéh József Nemzeti Parasztpárt Baranya-Tolna
Darvas József Nemzeti Parasztpárt Borsod-Gömör-Zemplén-Abaúj
Erdei Ferenc Nemzeti Parasztpárt Csongrád-Csanád
Farkas Ferenc Nemzeti Parasztpárt országos lista
Gém Ferenc Nemzeti Parasztpárt Hajdú-Bihar
Hegyesi János Nemzeti Parasztpárt Békés
Illyés Gyula Nemzeti Parasztpárt országos lista
Jócsik Lajos Nemzeti Parasztpárt Fejér-Komárom-Esztergom
Kondor Imre Nemzeti Parasztpárt Hajdú-Bihar
Kovács Imre Nemzeti Parasztpárt Nagy-Budapest
Mikita István Nemzeti Parasztpárt Szabolcs-Szatmár-Bereg
Nánási László Nemzeti Parasztpárt Jász-Nagykun-Szolnok
Pap János Nemzeti Parasztpárt Csongrád-Csanád
Somogyi Imre Nemzeti Parasztpárt Győr-Moson-Sopron
Szabó Ferenc Nemzeti Parasztpárt országos lista
Szabó Pál Nemzeti Parasztpárt Hajdú Bihar
Sz. Szabó Pál Nemzeti Parasztpárt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Tóth János Nemzeti Parasztpárt Szabolcs-Szatmár-Bereg
Válóczi János Nemzeti Parasztpárt Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog
Veres Péter Nemzeti Parasztpárt Heves-Nógrád-Hont
Slachta Margit Polgári Demokrata Párt Nagy-Budapest
Szent-Iványi Sándor Polgári Demokrata Párt Nagy-Budapest
Bölöni György Nemzetgyűlés által választott Az MKP frakciójához csatlakozott, még a pártba is belépett 1945 őszén
Juhász Nagy Sándor Nemzetgyűlés által választott
Károlyi Mihály Nemzetgyűlés által választott
Kodály Zoltán Nemzetgyűlés által választott
Miklós Béla, dálnoki Nemzetgyűlés által választott
Moór Gyula Nemzetgyűlés által választott
Pátzay Pál Nemzetgyűlés által választott
Szent-Györgyi Albert Nemzetgyűlés által választott
Szőnyi István Nemzetgyűlés által választott
Tamási Áron Nemzetgyűlés által választott A Nemzeti Parasztpárt frakciójához csatlakozott és a pártba is belépett
Vámbéry Rusztem Nemzetgyűlés által választott
Zsedényi Béla Nemzetgyűlés által választott

Jegyzetek

  1. 1945. évi VIII. törvény Archiválva 2010. szeptember 15-i dátummal a Wayback Machine-ben a nemzetgyűlési választásokról, 1000ev.hu

Források

  • Nemzetgyűlés almanachja 1945-1947, Budapest, 1999
  • Parlamenti képviselőválasztások adatai – 1945, vokscentrum.hu
  • Közlemény. Magyar Közlöny, (1946. május 14.) 2–3. o.
Sablon:Magyarországi országgyűlési képviselők listái
  • m
  • v
  • sz
Magyarországi országgyűlési képviselők listái